Brassóban az író-olvasó találkozók gyakoribbá váltak, a múlt hónapban Fekete Vince, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos, jún. 10-én pedig a Mentor Kiadó belső munkatársai jöttek el, Káli Király István vezetésével. A szerzők közül eljött Bogdán László, B. Kovács András, Jánosházy György és Sebestyén. Jánosházy György a szonettjeiből olvasott fel, B. Kovács András riportkötetének (Vargabetűs idők) indítékáról beszélt, Sebestyén Mihály történész szépíróként mutatkozott be. /(Gál István): A Mentor, a jóbarát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./
2004. szeptember 23.
Magyarországon a nyilas Bácsfi Diána „azon az úton poroszkál, amelyet az előbbi jobboldali kormányok/erők/lapok/könyvek és a demokrácia taposott” – írta Sebestyén Mihály. Magyarországon ünneplések követték egymást: „megünnepelték a csendőrséget, azt a régi kakastollas parasztot botozót, deportálót; rettenthetetlen hősök lettek a vágóhídra hurcoltak; emelkedetté vált a fehér terror és politikai rendszere, újratemették a temetetlen jobboldalt”, „bocsánatossá enyhült a faji törvényeket hozó politikai trend”. Nyilas suhancok meg fogják ünnepelni október 15-ét Budapesten. Megemlékeznek a nyilas hatalomátvételről. A parlament nem hozhat törvényt a demonstráció ellen. A tévében Csurka István nyilatkozott: ő tudja, kicsoda Bácsfi Diána. „Tenyésznyilas – ezt a kifejezést használta. Apja a nemzetbiztonsági szolgálatoknál szolgál ma is, a leány a baloldal provokátora. /Sebestyén Mihály: Világ-összeesküvés. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./
2004. szeptember 30.
Szept. 29-én kezdődött a Határon Túli Irodalom Hete Székesfehérvárt.Erdélyi, felvidéki, vajdasági és magyarországi írók, költők, irodalomtörténészek gyűltek össze immár negyedik alkalommal, az idei téma: Mítosz és transzcendencia a határon túli magyar irodalomban. Az istenkereséstől az imádságig című bevezető előadásában Pomogáts Béla irodalomtörténész arra kereste a választ, hogy van-e egyáltalán értelme a vallásosságnak, az istenhitnek, kell-e, lehet-e ezzel a fogalommal foglalkozni az irodalom értelmezésekor. Az előadó kitért Balassi, Zrínyi, Vörösmarty, Babits, Juhász, Ady, Áprily, Szabó Lőrinc költészetére, illetve az úgynevezett katolikus irodalomra, amelynek legjelentősebb képviselője Sík Sándor volt. Pécsi Györgyi Határon járok örökké című értekezésében a metafizikai végtelenség és racionális hit problémáját taglalta Szilágyi Domokos költészetében. Szabó Ferenc költő az istenkeresésről értekezett a modern irodalomban. A találkozón az erdélyi irodalmat Gálfalvi György, a Látó főszerkesztő-helyettese, Ferences István, a Székelyföld főszerkesztője, Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Lászlóffy Aladár költő, illetve Sebestyén Mihály író képviseli. Láng Gusztáv előadásában a Tamási Áron novelláiban található népi hiedelmek és mitológiai ősképek szerepét emelte ki. Ferenczes István Csíksomlyó, a titok, a mindenség, a csoda címmel értekezik, Bakonyi István Kányádi Sándor költészetéről tart előadást. /Antal Erika, Székesfehérvár: Istenhit és irodalom. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./
2004. december 9.
Sebestyén Mihály felvetette, ha nem jó az etnikai közös nevező, akkor válasszuk a kultúrnemzeti státust alapul: vagyis nyerhessenek kettős állampolgárságot mindazok a dunai térségben, akik írnak, olvasnak, beszélnek magyarul. „Mi megőriztük azt, ami a magyarsághoz fűzött, akkor is, amikor erre sehonnan sem jött biztatás”, vallja Sebestyén Mihály. „És azért is mi vagyunk a kettős állampolgárság címzettjei”. /Sebestyén Mihály: A megszólalás jogán. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./
2004. december 29.
Nem valószínű, hogy a magyar kormányzat és parlament a kettős állampolgárság ügyében mindenkit kielégítő döntést hoz. Sebestyén Mihály ironikusan írta: „Elvégre úgy szép, ha széttartunk büszke gőggel. A forgács a tönkkel szemben hőbörög. Mintha nekünk tűz-víz kijárna a magyar állampolgárság.” Sebestyén Mihály szerint az állampolgárság csak cifraszűr. Kell beléje talpig ember, higgadt, okos pásztor. /Sebestyén Mihály: Nagy magyar duzzogó. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./
2005. február 1.
Január 29-én tartották tizennegyedszer a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat díjainak átadását. Gulyás Miklós személyében először jutalmaztak olyan írót, aki nem Erdélyben, Romániában él, hanem Svédországból küldi írásait a Látónak. Az író immár nyugalmazott könyvtáros, ötvenhatos menekült. A másik három díjat erdélyi alkotók kapták. Sebestyén Mihály marosvásárhelyi prózaíró harmadszor részesült a Látó nívódíjában. Simonfy József Szatmárnémetiben élő, immár négy kötetes költő; Vári Csaba pedig, aki debütdíjban részesült, még egyetemista, Kolozsváron tanul. /(Máthé Éva): Látó nívódíjak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./
2005. február 17.
Neves költőnk a magyar kormányfő által felkínált díjat visszautasította, mert „ezektől jön” – írta Sebestyén Mihály. Vannak, akik elhiszik, hogy „Budapest segítsége nélkül, sőt a Gyurcsányok ellenére” fognak boldogulni. Holott tudnia kellene, írta, hogy „Magyarországgal van közös dolgunk”. „Ne rontsunk esélyeinken ostoba gőggel, sértettséggel. Csak egy magyar aranytartalék haza van.” /Sebestyén Mihály: Hangulatkeltés. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./ Előzmény: Farkas Árpád költő visszautasította a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést.
2005. március 10.
Erdélyi magyar értelmiségiek két levelet is közzétettek, mindkettőben az intolerancia és idegengyűlölet elutasítása és a véleményszabadság mellett foglalnak állást, ugyanakkor – a kolozsvári Eörsi-incidens kapcsán – felhívták a figyelmet az új, nyílt vagy burkolt alakban jelentkező antiszemitizmus leselkedő veszélyeire. A két közlemény szövegében nem, csak lényegét és aláíróinak egy részét tekintve azonos. Az első levél az SZDSZ országos sajtószolgálatán keresztül, a második A Hét szerkesztőségétől érkezett. Az aláírók: Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Ármeán Otília, Balázsi-Pál Előd, Bányai Péter, Bíró Béla, Borbély Tamás, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Eckstein-Kovács Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Cs. Gyimesi Éva, Haller István, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Kelemen Attila Ármin, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály, Szilágyi Júlia, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Virginás Andrea, Visky András, Vakarcs Szilárd. Ugyanakkor egy harmadik levél szerzője, Dénes László azon morfondírozott, hogy a véleménynyilvánítás miért csak az egyik felet illetné meg, illetve miért csak a tüntetőkön kérik számon az idegengyűlölet megnyilvánulásait. /Belföldi hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./
2005. március 10.
A kolozsvári Sapientia Egyetemen fiatalok megakadályozták Eörsi Mátyás előadásának megtartását. Sebestyén Mihály szerint „ezek a magukért és Erdélyért felelősséget érző baglyok és verebek, karvalyok, sasok és keselyűk, poszáták és agg gurgyalagok ott verdestek mélymadárságuk tudatában és káricsáltak a liberalizmus ellen.” A cikkíró, aki tanít a Sapientián, megkérdezte a tüntetőktől: „Hol turbózták fel agyadat a turáni turulmadarak?” Az Erdélyi Magyar Ifjak eddig három alkalommal léptek a szélesebb nyilvánosság elé, a Wass Albert-művek maratoni felolvasásával, a Trianon-film vetítésekor, most meg a december 5-i népszavazás kudarca elleni tiltakozáskor. Sebestyén Mihály minősített: „az Erdélyi Magyar Ifjak egy múltba forduló, a jajveszékeléshez közelálló ifjúság élcsapatát képezik”. Ezt nem otthon tanulták. Sebestyén a Soros Alapítvány kolozsvári és bukaresti kuratóriumában tevékenykedve rengetegszer szembesülhetett mindenféle civil szervezet táborfinanszírozási pályázatával: régészeti, tánc, matek, hagyományőrző, természetismereti, környezetvédelmi, olvasás stb. célzattal. A táborokban rengeteg alkohol fogyott, és rengeteg magyarországi előadó jött. „Hozták az ottani pártviszálykodást, gyűlöletbeszédet.” A fiatalok azt tették Kolozsvárott, amit mestereiktől elsajátítottak. /Sebestyén Mihály: „Én mondom: még nem nagy az ember”.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./ A Népszabadság március 13-i száma átvette a Népújságból és újból közölte Sebestyén Mihály: „Én mondom: még nem nagy az ember” című cikkét, de nem jelezte, hogy átvételről van szó.
2005. március 12.
Az utóbbi hetekben egy újfajta, retorikájában, szótárában alighanem Magyarországról importált antiszemitizmus jelentkezik Erdélyben is. Az explicit antiszemitizmus elítélésének és a kétértelműségek mögé bújó gyűlölet leleplezésének nem szabad egyféle értelmiségi „kedvtelésnek” maradnia. A romániai magyar társadalom felkészületlen az antiszemitizmus jelenségének kezelésére, és ezen változtatni kell. Elsősorban a sajtó és az egyházak napszámosaira, a pedagógusokra és a civil szervezetekre hárul annak felelőssége, hogy amikor látják, felismerjék az antiszemitizmust, hogy ne hagyják szótlanul, kérjenek magyarázatot, ítéljék el. Ádám Gábor; Ágoston Hugó; Balázsi-Pál Előd; Borbély Tamás; Eckstein-Kovács Péter; Gáspárik Attila; Haller István; Kelemen Attila Ármin; Parászka Boróka; Salamon Márton László; Schneider Tibor; Sipos Géza; Soós Károly Róbert; Spielmann-Sebestyén Mihály; Székely Csaba; Székely István; Szilágyi Gál Mihály; Szilágyi Júlia. /Erdélyiek az új antiszemitizmus ellen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2005. március 15.
Ez meg milyen beszéd, kérdezte Incze Árpád Sebestyén Mihálytól, aki a Népújság március 10-i számában írta: „Mert-hogy ezek a magukért és Erdélyért felelősséget érző baglyok és verebek, karvalyok, sasok és keselyűk, poszáták és agg gyurgyalagok ott verdestek mélymadárságuk tudatában és káricsáltak a liberalizmus ellen. Amely nem adott nekik (nekünk) a kettős fészekrakáshoz lehetőséget... Tehát, hol tanultad, édes fiam, a liberalizmus gyűlöletét? Hol tanultad, fiacskánk, lányocskánk a Gázai övezet emlegetését? Hol turbózták fel agyadat a turáni turulmadarak?... Ebből is látszik, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak egy múltba forduló, jajveszékeléshez közelálló ifjúság élcsapatát képezik, akikből, ha nem vigyázunk, pártértelmiségiek lesznek. Másodfogyasztók, botránygesztikulálók.” – Ez lenne a nem gyűlöletbeszéd? – kérdezte. A liberálisoktól eltérően gondolkodóknak, vélekedőknek nincs érzékenységük? Vagy a magukat turáni származásúnak vélők madáragyukkal amúgy sem értik meg sejtelmes-gunyoros célzásait? Sebestyén Mihály megállapítása sok becsületes magyar ember érzékenységét sérti. „A magyarok (egy része) azonosságára utaló, emlékeztető mitikus szimbólumokkal következmények nélkül szabad élcelődni, gúnyolódni, kipellengérezni, ám mások gyökereire még utalni sem szabad, hiszen az nyomban gyűlöletbeszédnek számít”, állapította meg Incze. /Incze Árpád, Marosvásárhely: Ez meg milyen beszéd? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./
2005. március 17.
Sebestyén Mihály ironikusan jelezte, hogy kikapott, „meg voltam róva”, hogy ne merjen gúnyosan írni, mert azt I. Á. „etnikailag és nemzettudatilag nem tudja lenyelni. Hát ne nyelje…”. Megrótták, amiért „magamfajta történész, magyar író, erdélyi magyar szellemi közmunkás nekiszökik a butaságnak. Hitet tesz a szabadelvűség mellett.” Jelezte még, hogy továbbra is ateista maradt, a frigyládába rejtett turulmadáron hadd keseregjen vitapartnere. Sebestyén Mihály elmondta, nem volt azok között, akik kifütyülték a magyar követet. „Az antiszemitizmus gyökerei pedig ott kezdődnek, amikor az emberek azt hiszik, hogy a zsidók mások, mint a többiek. És ezt a felismerést csodálkozva utálják.” /Sebestyén Mihály: Küldöm a frigy-ládát. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./ Előzmény: Sebestyén Mihály: „Én mondom: még nem nagy az ember”.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./ Incze Árpád, Marosvásárhely: Ez meg milyen beszéd? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15.
2005. március 24.
Az A Hét közölte Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmányát. Ehhez újabb hozzászólások láttak napvilágot az új számban: a/ Sebestyén Mihály kifejtette, hogy Földes László leváltása az Utunk hetilap éléről beletartozott a RKP ki nem mondott káderpolitikájába: eltávolították a zsidókat a vezetői-irányítói posztokról. Szülei annak idején háborogtak, hogy a zsidók megint kikerültek a hatalom berkeiből. Romániában a párt „aggályosan számon tartotta azokban a látszólag zsidókérdés mentes években is, hogy ki kicsoda.” /Sebestyén Mihály: Egyet s mást Földes leváltásáról. Szubjektív szempontajánlat. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ b/ Egry Gábor rámutatott, Sütő András állította, hogy nem követett el hibát, nincs mit megbánnia, Bodor Pál történeti fejtegetésekbe burkoltan próbálta magyarázni a történteket, Kuszálik Péter pedig filológiai pontatlanságokat, hibákat sorolt. Vajon segíthet-e a nyilvánosság, a múlt dokumentumainak megismerése, kérdezte Egry. A nyilvánosság mindenképpen hasznosabb, mint a további (el)hallgatás, adta meg a választ a kérdésre. /Egry Gábor: A múlt foglyai. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ c/ Stefano Bottoni tanulmánya nem írók műveit értékeli, nem kér számon semmit. Romániai magyar értelmiségi csoportok hatalomhoz való viszonyát elemzi, írta Oláh Sándor. Az ötvenes évekre emlékező erdélyi értelmiségiek közül keveseknek volt bátorsága leírni, amit Szabó Gyula megtett regényfolyamában: „színlelés, hamisság, álság, hazugság töltötte be az életet, sokszor tapsoltunk annak, amit szívünk mélyén gyűlöltünk, s lett általános társadalmi »vétek« a »morálvesztés«, odáig menően, hogy sok hatalomvágyó és törtető éppen a morálvesztés hágcsóján érvényesülhetett és boldogulhatott”. (Szabó Gyula i.m. IV. 438.) Az ötvenes évek kutatásánál felmerül a dokumentumok hitelességének problémája. Oláh Sándor terjedelmes írásában Szabó Gyula alapos munkájára hívta fel a figyelmet, idézve az összegző munkából. /Oláh Sándor: Írók a társadalomtörténet mérlegén. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ d/ Kántor Lajos leszögezte: a Bottoni-tanulmányt alapvetően jónak, fontosnak tartja. Sipos Géza vezércikke viszont tévedett, amikor Sütő András politikai-irodalompolitikai múltját, megítélését összekeverte a művek önértékével – ami viszont szintén nem független a kortól. Aki megélte a hetvenes-nyolcvanas évek Romániáját, az nem fricskázhatja le „szelep funkcióval”, Sütő történelmi drámáit és ezek Harag György rendezte óriási visszhangú, kiváló előadásait. /Kántor Lajos: Jár nekünk. Nyílt levél Stefano Bottoninak. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./
2005. március 25.
Sebestyén Mihály a Népújság március 17-én megjelent írásában felajánlotta, hogy „küldöm a frigyládát”. Ezt az ajánlást egy olyan sokoldalúan képzett gúnyban és humorban jeleskedő tette, írta Rácz Zoltán olvasói levelében. „Azt hiszi Sebestyén úr, hogy „Én mondom: még nem nagy az ember” ornitológiai tudásával teletűzdelt soraival mindenki egyetért? Nem, uram! Azon írása éppúgy lári és fári nagyon sokunknak, mint Önnek az Incze Árpádtól kapott fricskája.” Próbáljon leereszkedni az elefántcsonttornyából a mindennap emberéhez, javasolta Sebestyén Mihálynak. /Rácz Zoltán, Marosvásárhely: Várom a frigyládát! = Népújság (Marosvásárhely), márc. 25./ Előzmény: Sebestyén Mihály: „Én mondom: még nem nagy az ember”.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./ Incze Árpád, Marosvásárhely: Ez meg milyen beszéd? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15.
2005. április 13.
A 20. század eleji Marosvásárhelyt ábrázoló képeslapokból látható kiállítás a szászrégeni református gyülekezeti házban. A tárlatot Kercsák József gyűjtő képeslapjaiból állította össze a Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Társaság. A megnyitón Sebestyén Mihály történész Marosvásárhely, illetve a környékbeli települések, közöttük Szászrégen történelmét foglalta össze. /A. E.: Marosvásárhely múltja régi levelezőlapokon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 13./
2005. április 23.
Megnyílt a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A rendezvényen jelen vannak az erdélyi irodalom és könyvszakma képviselői is. Bemutatkozik a csíkszeredai Pallas- Akadémia Könyvkiadó, moderátor: Kozma Mária. Résztvevők: Marosi Ildikó, Sebestyén Mihály, Egyed Ákos, Egyed Péter, Pomogáts Béla és Kiss Klára szerkesztő. Reményik Sándor Összes versei című kötetének bemutatóján Dávid Gyula, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója és Tarr Kálmán, a Kálvin Kiadó igazgatója lesz jelen. /Teljében a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./
2005. május 5.
Marosvásárhelyen a Bolyai Napok előestéjén a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum öregdiákjainak baráti köre hívott meg minden érdeklődőt évi emlékünnepségére, amelyen az idén az intézmény főiskolává válásának 287. évfordulóját ünnepelték meg az egybegyűltek. 1993-tól kezdődően, az évenkénti emlékünnepségen az iskola egy-egy kimagasló, egykori pedagógusáról, annak életéről, munkásságáról tartanak előadást. Idén az időnap előtt elhunyt dr. Kozma Béla, egykori igazgatóról Kiss József nyugalmazott pedagógus beszélt. Dr. Kozma Béla Bolyai Farkas aforizmáiból 1700-at gyűjtött össze, számos dolgozatot, tanulmányt írt a polihisztorról, a Bolyaiakról írta doktori dolgozatát, neki köszönheti az iskola, hogy felvehette Bolyai Farkas nevét. Kozma Béla írta meg az intézmény monográfiáját is. A kommunista hatalom eltávolította ezt a kiváló embert: „Dr. Kozma Béla a város bármelyik iskolájában taníthat, kivéve a Bolyait” – hangzott a párthatározat. Jóval később doktorátusa és érdemei ellenére is csak versenyvizsgával kerülhetett vissza a Bolyaiba. De addigra már megtört emberré vált. Tönkretették. Ezután Sebestyén Mihály történész tartott előadást az iskola 1718-as rangemeléséről, a Schola Particula státusról, a korabeli tanítási rendről és a Teleki Tékában fellelhető gazdag kollégiumi könyvtárról. /Nagy Botond: Bolyai-történelem kezdőknek, haladóknak... = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./
2005. május 26.
Trianonra, a diktátum megkötésének „(a népek megkötözésének) 85. évfordulóján” megint szeretne emlékeztetni „egy sor szervezet, embercsoport, múlton merengő, múltért-jövőért felelősséget érző/vállaló sajtó”, írta Sebestyén Mihály. Hozzátette: a korábbi állapotot nem lehet többé visszahozni, a nemzeti történelemnek folytonosan tragikus kíséretet, jelzőt, értelmet adni – nem vall optimista, jövőben bízó lelkületre. A második világháború után a párizsi békeszerződés visszahelyezte jogaiba a Párizs-környéki 1920-as béke megszabta határvonalakat, ezután a kapott terület már ősi földként szerepelt, magyar és német csak percekre taposta e megszentelt rögöket. Sebestyén Mihály szerint Trianon bánata a végét járja. „Az egyesült Európában a határvonalak, tehát a trianoniak is, ellégiesülnek, érezhetetlenné válnak.” A jövőben „a jó megélhetés fontosabb lesz, mint a történelmi önsajnálat/idegengyűlölet.” /Sebestyén Mihály: Trianon lebontása. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./
2005. június 18.
Marosvásárhelyen a Bernády Házban megnyílt Láng Eszter és Sáli Róza festményeinek kiállítása. Láng Eszter 1968-ban szüleivel együtt költözött Erdélyből Debrecenbe, Sáli Róza Mezőberényből indult. Számtalan kiállítás áll mögöttük, magyarországi és európai, sőt amerikai tárlatok résztvevői, rendszeresen megmérettetik művészetüket a magyar országos seregszemlén, a Pasztellfestők Társaságának tagjai. Láng Eszter verset ír, kritikákat közöl rangos folyóiratokban, végzettsége szerint bölcsész, festő férje (Torok Sándor) mellett bontakozott ki tehetsége; Sáli Róza a szegedi Tanárképző Főiskolán portréfestőnek indult, de az absztrakt világa elcsábította, most keresi a hidat, az átjárót a két part között. /Sebestyén Mihály: A sejtetés művészete. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./
2005. december 22.
Az ifjú dühösöknek nem tetszik a liberalizmus. „Nekik aztán ne jöjjön ide egy senkiházi liberális, ide Váradra, csak ne akarjon nekik az európai perspektívákról beszélni, mikor ők már a saját hét fejükkel kigondolták, milyen lesz majd az ifjú konzervatív diktatúra, amiben mindenki kötelezően és klónozottan szabad lesz és elkötelezetten Wass Albert- i, a gyűlöletes liberális politikusok ellen naponta végtelen felolvasóesteket fognak szervezni Guinness-rekordok könyvébe belépendő (más könyv nem is kell nekijek, legfennebb néhány a diktátor kiskönyvtára kézikönyvei közül: „Így gondozd kisebbségi érzetedet” és „Hogyan hallgattassuk el ellenfeleinket?”, „Belepofázási stratégiák és technikák a 21. században”, „Fog-e a liberálisokon az idő és a gépfegyver?” stb.)” – írta Sebestyén Mihály. Szerinte az Orbán-ifjúság csak a bűnös budapesti parlament Erdélybe látogató képviselői ellen randalírozik. Az Erdélyi Magyar Ifjakat Budapestről vezérli „Inger Viktor és pártja”. A cikkíró szerint nem a liberálisok hiúsították meg a múlt decemberi népszavazást., mert „a fél Magyarországnak nem kellünk”. „Az erdélyi magyar ifjak odaát hamar hivatalhoz, tollakhoz, babérokhoz fognak jutni, ha győz OV, de mi itt maradunk, és fizetést, hivatalt, nyugdíjat is Bukarest oszt majd továbbra is.” – tudható meg a cikkből. /Sebestyén Mihály: Pottyondiék vaksága. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
2005. december 29.
Sebestyén Mihály gúnyosan írt arról, hogy Méhes György /a nevét nem írta ki/ „nagy erdélyi író” új könyvét /Kolozsvári milliomosok/ öles plakátok hirdetik Budapesten. „Forog körötte a média.” Megállapította, hogy a „ nagy erdélyi író természetesen nem a legnagyobb”, inkább kellemes mesélő. A legnagyobb erdélyiek, akik itt élnek, itthon alkotnak, nem kerülnek semmilyen plakátra. Sebestyén Mihály szerint az író múltkori Kossuth-díja sem véletlen. /Sebestyén Mihály: Aránytévesztés. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./
2006. január 12.
A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek. Ilyen alkalmakkor emlékezni kell a kisegítő munkaszolgálatos századokra is. Azokra, akik a politikai megbízhatatlanság és a három zsidótörvény szerint nem kaptak fegyvert, de úgy estek áldozatul lövedéknek, fagynak, mint a többi honvéd. Őket ugyanúgy küldték lágerbe hadifogság esetén a szovjet komisszárok. /Sebestyén Mihály: Áldozatok. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./
2006. február 16.
A Fulmináns Főszerkesztő egész oldalas cikket szentelt a magyaroknak, írta Sebestyén Mihály. Ez az ember Sebestyén perbeli ellenfele, aki a hont védelmező atlétának képzeli magát. Aggódik, hogy a hazát késes martalócok, piros-fehér-zöld trikós békaemberek, partizánok fogják orvul megtámadni, az iskolákban magyarul fognak tanulni, magyar vezetés alatt. Ez a megmondja, milyen a jó magyar: aki nem beszél magyarul csak otthon, aki nem igyekszik ápolni magyarságát, aki nem akar bejutni a parlamentbe és az önkormányzatokba, és nem javasol kisebbségvédő jogszabályokat. /Sebestyén Mihály: Egy kis természetrajz. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./ Lazar Ladariuról, a szélsőségesen magyarellenes marosvásárhelyi Cuvantul Liber napilap főszerkesztőjéről van szó.
2006. március 23.
Sebestyén Mihály történész Csütörtöki kimenő című rovatában megrótta, modortalannak nevezte Sólyom László köztársasági elnököt, amiért nem fogott kezet a kommunista diktatúra bankemberével, Fekete Jánossal, akit Gyurcsány Kossuth-díjjal tüntetett ki. Sebestyén így minősítette Sólyom Lászlót: „nyársat nyelt egykori alkotmányjogász, aki egy kis átverős trükkel került a Duna-parti ország legfontosabb közjogi méltósági székébe”. Sebestyén szemében Fekete János „a KGST szétbomlasztásán sikerrel működött közre és erőssé tette a forintot”. Sebestyén ugyancsak elmarasztalta Szabad György történész professzort, a valamikori házelnököt, aki Gyurcsánnyal nem fogott kezet. /Sebestyén Mihály: Modortalanságok. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./
2006. április 4.
Ízléstelenül, rosszhiszemű tájékozatlansággal – és a Teleki Téka írástudó igazgatójához méltatlanul – írt Sebestyén Mihály a magyar köztársasági elnökről a Népújság 2006. március 23-i számában, Modortalanságok címen, írta Tóth Tamás. Kifigurázta a köztársasági elnököt, aki nem „egykori”, hanem ma is alkotmányjogász. Aki nem „egy kis átverős trükkel”, hanem törvényes választással lett államfő ebben a „Duna-parti ország”-ban, amelyet mi Magyarországnak mondunk. A bukott kommunista rendszer egykori kiszolgálóinak kitüntetése a „jobb érzésű magyarok számára, finoman szólva, gyomorforgató”. Sólyom László hivatalaiban tanúsított tisztessége, becsületessége nem szorul védelemre, de ennek megkérdőjelezése, megsértése nem hagyható szó nélkül. Szili Katalin négy éve van hivatalban, Sólyom László pedig néhány hónapja, így kettejük erdélyi látogatását összevetni nem tisztességes. Hangulatkeltésre viszont kiváló… Szabad Györgyről, azt írta Sebestyén: a „szemüveget viselő agg történész Szabad bácsi vérszemet kapva” nem fogott kezet Gyurcsánnyal. A tény az, hogy Sólyom László „A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként dr. Szabad György történésznek, akadémikusnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, professor emeritusnak” Széchenyi-díjat adományozott. Szabad György szabad elhatározással döntött úgy, hogy nem fog kezet Gyurcsánnyal. Vajon mit írt S.M. 1999-ben, amikor Efraim Kishon (magyarul: Kishont Ferenc) kitüntetése átvételekor nem fogott kezet sem Áder János házelnökkel, sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, mondván, hogy testőrnek nézte őket Göncz mellett…? Ez is jelzi, hogy Sebestyén egy gyékényen árul azokkal, akik csúsztatásokkal, félretájékoztatással, lejáratással, besározással igyekeznek kampányolni, s ilyen-olyan tőkét kovácsolni. /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./
2006. április 7.
Sebestyén Mihály reagált Tóth Tamás írására /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról, Népújság, ápr. 4./, mondván, nem tudja, „melyik alpolgári körben jegyzik nevét”, Tóth biztosan a Fidesz híve. Sebestyén kijelentette: a „magyar(országi) jobboldalt azért nem csípem, mert előbb-utóbb elkezd zsidózni”, továbbá Szabad György lélekhasadásban szenved, mert Kossuth Lajos híve, és a Fidesz a szekerét tolja. Sebestyén leszögezte, Sólyom László elnök nem viselkedhet magánemberként és megfeddte Szabad Györgyöt, mert nem fogott kezet Gyurcsánnyal. Ma csak kezet nem fognak, azután csillagot varrnak… /Sebestyén Mihály: Levél Kecskemétre. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./
2006. május 4.
Magyarországon a baloldal győzött. Sebestyén Mihály védelmébe vette Dávid Ibolyát /”nem lépett vágóbaromként a nagyobbik testvér szalámiszeletelő kése alá”/ és elítélte a kettős állampolgárság megadását, akkor ugyanis „mindenki magyar kórházban kezeltetné magát”, aki csak teheti, a gyerekét magyar egyetemre küldené, és akkor már nem is kell majd harcolni iskoláért és óvodáért, magyar nevű utcákért. /Sebestyén Mihály: Májusi szellő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 4./
2006. június 3.
Sebestyén Mihály az erdélyi magyar íróról fejtette ki keserű véleményét, mondván, erdélyi magyar íróról az, aki erdélyi magyarként napjának egy meghatározott részét írásra szánja „erdélyi tollal, ceruzával, számítógéppel és erdélyi szívvel, lélekkel”. „Az anyaországiak nem kíváncsiak rá, gőgösek és különben is internetet böngésznek és azt a hat divatos szerzőt, valamint Wass Albertet; a honiak, ha még vannak erdélyi olvasók, eredetiben sem fogják megvenni.” Az erdélyi magyar írót csak szerzőtársai és a szerkesztők olvassák, akkor beszélnek róla, amikor megjelenik a gyászkeretes neve. Az erdélyi magyar író az, akit kötelezően itthon adnak ki. Róla nem írnak kritikát, nem lesz már soha szemináriumi vagy diplomadolgozat. A pesti könyvvásárra kiviszik mint kövületet. /Sebestyén Mihály: Az erdélyi íróról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./
2006. június 22.
Sokáig abban reménykedtek, „hogy bennünket a dolog nem érint.” Nem így történt. Velünk tizenhat-hét éve egy egész apparátus, hivatal foglalkozott, ahol ismerték ügyeinket, ismertek minket, a hivatal velünk bajlódott, írta Sebestyén Mihály. Most ennek vége. „Anyánk összehúzta a függönyt a szobában, csak egy résnyi világosság jő be hozzánk.” „Nem lesz állandó értekezlet. Nem lesz pénz.” A magyar kormány szerencsésen megszabadult egy költséges hivataltól. „Hurrá, megint spóroltunk harminc ezüstöt!” Sebestyén Mihály sietett hozzátenni: narancsosék ugyanezt tették volna. „Ha már nem lesz HTMH, akkor bizonyos, hogy lesz UBHBMH.” Unión Bévül Határokon Bévüli Magyarok Hivatala. A nem magyarországi magyar kultúra segélyezését fogják csonkolni. A könyvkiadás, a művészetek, az anyai nyelv ápolása a hivatal nélkül még nehezebb lesz, még rosszabb, még távolabbi. „A miniszterelnöki hivatal mellett fog működni valószínűleg a csöppnyi új hivatal. Mint egy fakabát a posztoló rendőrrel, akár egy trafik.” /Sebestyén Mihály: A nemzet trafikja. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./
2006. július 27.
Az utóbbi tizenöt esztendő ünneplései – a magyar ünnepek, emlékezések és emlékeztetők, szoboravatások, székelykapu-állítások és hagyományőrző felvonulások körülbelül azonos forgatókönyvet követnek. „Mindent belep, ellep, minden mást kiszorít a mazochista módon szabadjára engedett önseb-vájkálás. A tragédiák idézése, a szomorúság fokozása” – írta Sebestyén Mihály. Bús és komor ünneplések. Nem sértő szándékkal írja, magyarázta. Vannak vidámabb művek, ezeket kell elővenni. Hofit, Latabárt, Kabos Gyulát sokkal többen kérik, mint Mohácsot. Mint Wass Albert bús- mezőségiségét (kőszaladját – vízmaradját). /Sebestyén Mihály: Szomork és gyászlepl (!). = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./
